Épületszobrászat/
Ahol az építészet és a művészet találkozik
Időtlen elegancia, kiemelkedő minőség és példátlan időtállóság – az épületek természetes kő borításával, a gondosan kidolgozott díszítőelemek megalkotásával egyedülálló hatás érhető el. Az épületszobrászat éppen ezért az emberi építészeti örökség egyik legmeghatározóbb és legősibb tevékenysége. Az így megalkotott homlokzatok, belső terek feladata tükrözni az adott kor kulturális és történelmi sajátosságait, amivel aztán döntő befolyást gyakorolnak a környezetük megjelenésére.
Az épületszobrászat
óriási felelősséggel jár
Az épületszobrászat összetett tevékenység, amely során rengeteg tényezőt kell figyelembe venni. Az épület stílusát, funkcióját, az adott kor sajátosságait és a modern környezet elvárásait. Ez egy komoly csapatmunka, amelynek során együtt dolgoznak mérnökök, tervezők, képzőművészeti és műemlékvédelmi szakemberek azzal a céllal, hogy valami maradandót alkossanak az utókor számára.
Épületszobrászat
köz- és magánberuházásokban is
A Pap Kőfaragó Műhelyben éppen ezért magasan kvalifikált, több évtizedes szakma tapasztalattal rendelkező munkatársakkal dolgozunk, hogy maradéktalanul kielégíthessük mind a magán-, mind a közszférából beérkező megrendeléseket. Vállalkozásunk évtizedek óta foglalkozik középületek, közterületek és műemlékek restaurációjával, rekonstrukciójával, de új építési projektekben is aktívan részt veszünk. Mindezt a tapasztalatot a magánépületeknél is hasznosítjuk, így cégek és magánszemélyek érdeklődését is szívesen fogadjuk.